Jó néhány évvel ezelőtt munkát kerestem, és jelentkeztem egy pénzügyekkel foglalkozó céghez. Az ajánlat csábító volt, havi 150 ezer forint fix fizetést ígértek, plussz jutalékot. Igazából akkor sem volt semmi kedvem pénzügyekkel foglalkozni, de hát élni kell valamiből, és gondoltam, mért ne próbálnám ki magam az életnek ezen a területén is.
A vezető, akivel a felvételi beszélgetésem zajlott, imádott engem, és szerinte Isten is erre a pályára teremtett. Megjegyzem, azóta persze kiderült, vagy ő, vagy Isten tévedett.
Lelkesen készültem az első napra, amikor elkezdtük tanulni a szakmához fontos kérdéseket.
Az előadó első mondta egy olyan kérdés volt, amire semmiképp nem számítottam volna ezen az előadáson. A kérdés így hangzott: „Ki szokott közületek felnézni a csillagokra?”.
A részvevők között ketten voltunk lányok, persze hogy csak mi jelentkeztünk. Utólag rájöttem, ezért az egy mondatért, és az utána jövő magyarázatért voltam ott aznap ezen a tanfolyamon. Más dolgom nem volt ott. A nap végére már alig vártam, hogy haza mehessek, és elfelejtsem ezt az egész pénzügyi dolgot. Akkor már tudtam, hogy megint nem a jó irányba akartam elindulni.
A kérdésre a magyarázat egyszerű volt, de azt hiszem mégsem volt mindenkinek egyértelmű.
Aki csak „lefele” néz, és soha nem emeli tekintetét felfele, a csillagok felé, az nem lehet sikeres itt a Földön. Akit csak az agyagi érdekel, és elveszítette kapcsolatát a nem anyagival, előbb utóbb az anyagiakban is szűkölködni fog. És nem érti majd, miért nem úgy haladnak a dolgok, ahogyan szeretné, pedig mindent megtesz az érdekében.
Valóban. Mindent megteszünk. Reggeltől estig görcsösen tesszük a dolgunkat, mert muszáj, mert kell, mert előírták. Mert mindenki így csinálja. Nincsen időnk a családunkra, a barátokra, nincs időn elmenni orvoshoz, ha betegek vagyunk. Sajnos saját édesanyám esetében éltem meg ezt a tapasztalatot. Régóta fennálló tünetei voltak, és naponta hallottam a szájából ezt a mondatot: „Mikor lenne időm orvoshoz menni? Nem érek én arra rá!”
Minden nap újra és újra felhívtam rá a figyelmét, hogy ha magától nem megy, a sors fogja rákényszeríteni. Sajnos így is történt. A majdnem 2 hónapos kórházi kezelés alatt, a sors adott neki időt, hogy gondolkodjon, és rendezze magában a dolgok helyes sorrendiségét.
A kórházi őrzőben, az ágya mellet üldögélve bennem is rengeteg gondolat fogalmazódott meg. A szobában 3 eszméletlen beteg feküdt, lélegeztető gépek zaja töltötte be a helyiséget. Ilyenkor az ember hirtelen meglátja, átérzi saját halandóságát. Azt, hogy bármelyik másodperc az utolsó lehet. Ilyenkor nem tudjuk, és nem is érdekel, hogy lesz e holnap, örülünk annak a percnek, amit még megadott az élet.
Ahogy néztem a betegeket, rádöbbentem mennyire hálásnak kell lennem. Amikor nyavalygok, hogy fáj a derekam vagy a fejem, vagy épp szédelgek egy kicsit, mennyire semmitmondó problémáim vannak az övékhez képest.
Sose felejtsük el, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, hogy van, akinek sokkal nehezebb, mint nekünk. Legyünk hálásak azért, amink van. Ez az, amit elfelejtünk, hálásnak lenni a már meglévő dolgainkért. Még a rossz dolgokért is, mert a sors adhatott volna sokkal rosszabbat. Hajlamosak vagyunk mindenben csak a rosszat észrevenni, pedig csodák történnek velünk nap, mint nap. Arról pedig, ami miatt ma szenvedünk, kiderülhet, hogy a legjobb, ami csak történhetett velünk.
A sors rengeteg jó dolgot ad nekünk. És mi nem vagyunk hajlandóak észrevenni. Valami nagy tragédiának kell történnie ahhoz, hogy ráeszméljünk erre.
Ha pedig valami nagyon jót kapsz az élettől, ne hidd azt, hogy ezt a sorsnak viszonoznod kell. Mert úgysem tudod, és nem is lehet. Mondj egy „Köszönömöt” és menj tovább.
DE! Add tovább ezt a jót! Ez kifejezi a háládat. Mindig tudsz kinek segíteni. És ne gondolj most az anyagiakra. Elég egy mosoly, vagy egy kis együtt érző energia. Mindig le vagyunk maradva a segítségadással. Mert mindig van kinek adni.
Ezért gondolkodjunk el az életünkön, a gondjainkon. Biztos, hogy van valaki, aki éppen arra vár, hogy egy jó szót szólj hozzá. És hidd el, lehet, hogy éppen ez az egy szó fogja megváltoztatni az életét.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: