Tinédzserkoromban irigyeltem azokat a lányokat, akik nőiesek voltak, akik korán kezdtek nőies idomokkal rendelkezni, és akik népszerűek voltak a fiúk körében. Eközben én vékonyka kislány voltam, gátlásos, félős, inkább magányosabb típus.
Későn érő típus vagyok. A húszas éveim közepén kezdtem igazán nőiesedni külsőleg, elsősorban a sport miatt. De a valódi változás 40 éves koromban kezdődött. Igen, 40 évesen. Nem külsőleg, hanem főleg a belső megéléseimben. Sajnos az a hitrendszer van a kollektív tudatmezőben, hogy 40 évesen, vagy 40 év után egy nő már lehúzhatja a rolót. Hogy ez mennyire nem így van, azt mutatjuk meg a hölgyeknek, a tavaly szeptemberben indult tanfolyamunkon, amelyhez alkalmanként is bárki csatlakozhat, akit az éppen soron következő téma érdekel. Márciusi témánk: a női őserő felébresztése.
Az ősi női erő minden nőben ott lapul. Minden hölgyben él egy szenvedélyes, zabolátlan, életenergiával , életörömmel teli nő. Hogy miért nem tudjuk megélni, annak rengeteg oka lehet.
Elsősorban az életünk folyamán nőként szerzett sérülések, traumák, bántások, vagy az őseinket ért hasonló szituációk. Hisz tudjuk, hogy a női ősöket ért traumák 4-5 generációra visszamenőleg ránk is hatással vannak. Elsősorban persze az édesanya és az anyai nagymama az, akinek a traumáit, hitrendszereit, fájdalmait leginkább átvesszük. Ha nőiség vagy párkapcsolati problémákkal küzdesz, akkor érdemes egy kis kutatást végezni a családban, hogy mi történt a felmenők életében. Sokszor derülnek ki olyan információk, amelyekre nem is gondoltunk volna, és ami minden problémánkra választ ad. Előfordulhat, hogy egy régi beteljesületlen szerelem, egy haláleset, egy gyermek elvesztése, ősünket ért erőszak az oka annak, hogy mi nem tudunk társat találni, vagy ha találunk, előbb utóbb tönkremegy a kapcsolat.
A saját családomban is sok traumatikus eseményt tártam fel. Volt beteljesületlen szerelem a nagyszüleimnél, volt korai halál, aminek eredményeképpen a nagymamám egyedül maradt, és egyedül nevelte fel a gyermekeit, volt, akit elhagytak, stb. Rengeteg blokkot, gátat okoztak ezek a történetek a családban, és mire ezeket feltártam, én is rájöttem arra, hogy bizony sokszor csak egy tudatalatti mintát követtem a kapcsolataimban. Most már bármi történik, nem a másikat okolom, hanem megnézem azt, hogy ez mit akar nekem mutatni, hol van még a családban feldolgozatlan fájdalom.
Sok esetben az a fájdalom, amit egy-egy szituációban érzünk, nem is a miénk. Lehet, hogy éppen egy dédszülő, egy nagyszülő, vagy akár édesanyánk feldolgozatlan fájdalmának adunk hangot, ami az ő lelkében még gyógyulatlan. Az is előfordulhat, hogy egy gyermekkorban történt sérülés fáj még a lelkünkben. Ilyenkor, amikor egy hasonló szituáció történik, „visszaesünk” abba a gyermeki életkorunkba, ahol ez megtörtént, és még dolgozik a lelkünkben. Amikor egy párkapcsolatban hisztizni kezdünk valami miatt – például azért, mert valamit elvártunk a párunktól, és azt nem kaptuk meg – akkor az a gyermeki énünk fáj, aki akkor sérülést szenvedett valakitől. Ezt a belső gyermeket kellene ilyen esetben gyógyítanunk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: