Az együttélés üzenete: „Valaki jobbat várok!”

Gyakori vitatéma az együttélés vagy házasság kérdése. Kinek mi a fontos és miért? Kell-e a házasság, vagy felesleges procedúra? Erre keressük a válaszokat.

A minap érdekes beszélgetést folytattam egy internetes oldalon. A téma a párkapcsolat volt, és a kérdés, hogy vajon szükség van-e egy kapcsolatban a házasságra. A válaszolók többsége azt nyilatkozta, hogy valójában nem fontos a papír, nem ezen múlik két ember boldogsága.  Valóban nem fontos?

A világban egyre jobban csökken a házasság „értéke”. Leértékeltük, úgy tekintünk rá, mint valami rossz dologra, amibe bele akarnak kényszeríteni bennünket akaratunk ellenére, és ami szinte biztosan csalódáshoz vezet.

A fenti kérdésre a válaszolók saját tapasztalataikból merítettek példákat.

Legtöbb esetben le is írták, hogy „az én tapasztalatom az, hogy…….”.  Sajnos azonban a tapasztalat és a valóság nem ugyanaz. Ha ezt a kijelentésemet elolvasod, hirtelen biztosan felmerül benned, hogy már hogyne lenne ugyanaz, hiszen mindig arról beszélünk, hogy a tapasztalat a lényeg, akkor értünk meg valamit, ha megtapasztaltuk.

A családállítások azonban mást mutatnak. Egy kliensem egyszer párkapcsolati problémával keresett meg. A problémája okát a nagyszülőknél találtuk meg. Az állítás azt mutatta, hogy a nagyszülők lényegében semmi érzelmet nem mutattak egymás felé. Kliensem elmondta, hogy ez lehetetlen, itt nem jól működik valami, mert az ő nagyszülei tökéletes boldogságban élték le az életüket. A „valóság” azonban nem ez volt. Lelki szinten a nagyszülők nem mutattak egymás felé érzelmeket. Sok esetben találkozunk ilyen helyzetekkel, amikor más zajlik a lélekben, mint amit látunk az életünkben.

Visszatérve a házasságra: ha egy kapcsolatban az egyik fél ellenzi a házasságot, ezzel tudatalatt azt közvetíti a párja felé: „valaki jobbat várok”. A társ pedig ezt pontosan érzi, és ezzel az elutasító fél nagyon nagy terhet tesz a kapcsolatra. Ha később mégis összeházasodnak, ez a tudatalatti teher ott marad a másik félben, és ha ezt nem oldjuk fel, később problémákat fog okozni a házasságban.

A házasságot ellenzők, sokszor azt gondolják, ha nincs az a bizonyos papír, akkor nincs kötődés, könnyebb lesz a szétválás. Ez nem így van. A kötődés együttélés esetében éppen akkora, mint ha a pár összeházasodott volna, főleg ha gyermek is született a kapcsolatból. Minden olyan kapcsolat, ahol szexuális együttlét alakul ki, kötődést hoz létre.  Akkor is, ha tudunk erről, és akkor is, ha nem.

Felvetődik a kérdés, hogy ha két ember őszintén szereti egymást, akkor valójában mért félnek a házasságtól? Hisz ha a párommal szeretném leélni az életemet, akkor ugyanolyan boldog leszek a „papírral” is, mint nélküle.

Ennél a témánál érdemes megemlíteni az előző partnerek fontosságát. Ha új kapcsolatba lépünk, az előző partnernek mindig meg kell adni a kellő tiszteletet, hisz az életünk része volt. Az első férj mindig az első helyen áll, csak utána következhet a második házasság. Ezt nevezzük a családállításban a sorrendiség törvényének. A legtöbb párkapcsolati, házassági problémát ezeknek a rendeknek a megsértése okozza.

Bert Hellinger a családállítás „atyja” 16 évet töltött a zuluknál Dél-Afrikában, ahol megfigyelte azt a másfajta rendszert, amelyben ők élnek.  Nagy hatással volt rá a zuluk udvarias méltósága, és az, hogy milyen tiszteletben éltek egymással a generációk.

Ha megfigyeljük a természeti népek életmódját, az ő életükben nincs együttélés. Csak a házasság kötelékét ismerik. Nincs élettársi kapcsolat, különböző szertartásokkal egybekötött házassági ceremóniák vannak. És azt hiszem, nem is ismerik azokat a párkapcsolati problémákat sem, mint mi, fejlődő országokban élők. Nincs pánikbetegség, nincs depresszió. Lehet, hogy valamit tőlük is érdemes lenne megtanulni?